Keresés

Receptajánló

Gulyásleves Vendégváró Bács-Kiskun módra

Hozzávalók: -          vaddis...
<< 2017 November >>
KeSzeCsüSzoVa
  12345
6789101112
1314151617
18
19
20212223242526
27282930   
Baranya Megyei Falusi Turizmus Szövetség

Tájegységek

Baranya megye néprajzi csoportjairól

Baranya területén különféle néprajzi csoportok élnek. Kialakulásukat történelmi és táji adottságok egyaránt befolyásolták. A földrajzi környezet meghatározta az egy-egy tájegységen belül élők foglalkozását. A táj adta nyersanyagok, természeti lehetőségek az idők folyamán eltérő tevékenységi formákat, kézműves ágazatokat, valamint más-más gazdálkodás kialakulását eredményezték.

Megyénk magyar népessége, házassági kapcsolatainak kiterjedési köre, vallásfelekezeti elkülönülése, továbbá tárgyi kultúrája, étkezési hagyományai, viselete, szőttesei és varrottasai, valamint szokásai elterjedésük alapján tíz néprajzi csoportra osztható. A változatos baranyai tájon az őslakos magyarokkal együtt számos nemzetiség lakik. Letelepedésük történelmi folyamatként, a hódoltság időszakában ill. azt követően történt.

A XVI. századtól a Balkán területéről, a török elől több hullámban menekültek ortodox vallású szerbek, katolikus horvátok (sokacok, bosnyákok) pedig a XVII. század folyamán érkeztek Baranyába. A szerbek napjainkra számarányukban a legkisebb csoportot képviselik. A török hódoltság során elnéptelenedett területekre a XVII-XVIII. század fordulójától, a világi és az egyházi földesurak telepítettek németajkúakat, akik főleg a Duna menti térséget népesítették be. Az új telepesek, élve a szabad költözködés lehetőségével, idővel a megye más vidékeire is áttelepültek. Ezért nem lehet őket tisztán nyelvi és népszokások szempontjából egymástól határozottan elkülöníteni. A bukovinai székelyek és a moldvai csángók pedig a német kitelepítéseket követően 1946-47 óta kerültek megyénk területére. A bukovinai székelyek Sombereken, Palotabozsokon, Véménden, Székelyszabaron és Himesházán, a moldvai csángók Egyházaskozáron, Szárászon és Mekényesen települtek le. Népi kultúrájuk sok régi vonást őrzött meg.
  • Geresdháti csoport

    Tájföldrajzi szempontból völgyekkel szabdalt dombvidék. A nemzetiségi népcsoportok között élő katolikus magyarok jellegzetes községei: Nagypall, Erzsébet, Kékesd, Szellő, Geresd, Lánycsók, Dunaszekcső, Báta, Dunafalva és Szebény. Sok tekintetben hasonlítottak a sárköziekhez, így viseletük tekintetében is. Tánchagyományuk és népdalkincsük rendkívül gazdag. A csoport magyarjai a kelet-mecsekaljai katolikus falvak lakóival tartottak kapcsolatot. A térségben a XVIII. századtól élnek németajkúak. Ők is katolikus vallásúak. Falvaik építkezésének jellege – oszloptornácos, hosszú gangos házak, valamint a gazdasági épületek, a hatalmas téglaistállók – a XIX. század második felében alakult ki. Dunaszekcső és Báta életében egykor jelentős szerepet töltött be a halászat. A két településen különösen sokféle halételt ettek. Régebben változatos haltartósítási módokat is alkalmaztak.

    Tovább a receptekhez »
  • Baranyai Háromszög
    Tovább a receptekhez »
  • Szlavónia
    Tovább a receptekhez »
  • Sárközi csoport

    A baranyai Sárköz vidékét egykor hatalmas erdők borították, amelynek irtásával a szabad területeken földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. A Mecsek déli lejtőin a szőlő és gyümölcstermesztés is jelentős. Az őslakos sárközi csoport, a török hódoltságot átvészelve Baranyában, Pécsvárad, Zengővárkony, Nagypall, Belvárdgyula, Babarc és Mohács helységekben maradt meg. Több községben már csak a lakosság kis hányadát képviselik. A Tolna megyei Sárköz községeivel – Őcsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék, Báta és Váraljával – csak maradványai az egykori egységes, református magyar tömbnek. A baranyai és tolnai Sárköz lakossága napjainkig is szoros rokoni és házassági kapcsolatot tart egymással. A falvak általában völgyben települtek, a jellegzetes oszlopos, tornácos parasztházak közül néhány még ma is látható.
    A Mohács területén élő református magyarok egykor a város déli területén, külön városrészben laktak.
    Folklór hagyományok tekintetében Zengővárkony az egyik legjellegzetesebb baranyai község. Korábban a környező vidék népi iparosai főleg Pécsváradon működtek, többek közt fazekasok, kőfaragók, szűcsök, kalaposok, faesztergályosok, gyapjúfonók stb. Mohácson és környékén él a katolikus horvát népcsoport (sokácok) jelentős része. Legjellemzőbb szokásuk a farsang- és téltemető maszkos alakoskodás, a busójárás. A mohácsi németség és szerb lakosság kisebb szórványban található a településen.

    Tovább a receptekhez »
  • Baranyazugi csoport

    A hegyháti tájegység északi részén négy községből álló, kis népcsoport, Alsómocsolád, Mágocs, Csikóstöttös és Kaposszekcső magyar lakói. A környező falvak népével nem álltak házassági kapcsolatban. A XVIII-XIX. századtól már a betelepült németekkel vegyesen élnek. A lakosság fő foglalkozása a földművelés. Mágocson a németek egy része fazekassággal és kályhakészítéssel foglalkozott.

    Tovább a receptekhez »
  • Hegyháti csoport

    Hegyhátnak nevezzük a Mecsek gerincétől a Kapos folyóig terjedő vidéket. Nyugati határa a zselici dombokig tart. Lakói magyarok és római katolikusok. A hegyháti községek magyar lakossága összesen 35 településen él.
    Gazdálkodásuk fő ága a földművelés, de a később betelepülő németek hatására a fejlettebb állattenyésztést is meghonosították. A század második felében még sokan foglalkoztak fuvarozással. Budapestig, Székesfehérvárig, Nagykanizsáig eljártak a kereskedőknek árut szállítani. Jelentős volt a kendertermesztés. Az asszonyok házi szövéssel, fonással mindenütt foglalkoztak. Egykori hagyományos lakóépületeiket kemencés, szabadkéményes változatokban építették, és zsúpszalmával fedték.
    Népszokásaik gazdagok. Legjelentősebbek a legények regölése és a lányok mátkázása. Karácsonytól újévig terjedő időszakban a 14–25 év közötti fiúk láncos bottal, házról házra járva jókívánságokat énekelve és rigmust mondva köszöntötték a háziakat. Cserébe hurkát, kolbászt, szalonnát és pénzt kaptak.
    A tájegységben élő német lakosság javarésze gazdálkodással és iparral foglalkozott. Sok takács, kovács, bognár dolgozott a Hegyháton. Jelentős volt még a vidék német telepeseinek fazekas kisipari tevékenysége. Fazekasok és kályhások működtek Kisvaszaron, akik az egész környéket ellátták termékeikkel.

    Tovább a receptekhez »
  • Drávaszögi csoport

    Ide tartozik a Duna és a Dráva határolta térség, részben az Ormánságig, részben a közép-baranyai dombvidékig húzódó területe. A Belső-Drávaszöget, más néven Baranya-háromszöget, a trianoni békeszerződést követően elcsatolták Magyarországtól. A magyar népcsoport egykor egységes néprajzi jellege az országhatár ellenére bizonyos vonásokban megmaradt. A Siklós környéki ún. Külső-Drávaszög lakói foglalkozásukat, viseletüket, életmódjukat illetően sok hasonlóságot mutatnak a belső-drávaszögiekkel. A drávaszögi népcsoporthoz összesen 34 község tartozik.
    A népcsoport a történelem során nagyobb területet foglalt el. Az egykori Eszék–budai hadiút mentére, a megfogyatkozott lakosság helyére, német és horvát népcsoportokat telepítettek. Másrészt a török kiűzését követően, a XVII. század végén, a Kiskunságból református magyarokat hívtak a térségbe. A vidék népessége hangsúlyozottan református. A népszaporulatot az Ormánsághoz hasonlóan az egyke jellemzi. A drávaszögi magyarság halászattal, földműveléssel, állattartással és szőlőtermesztéssel egyaránt foglalkozott. A Siklós környékiek szőlőművelése és kertkultúrája jelentős.

    Hagyományos ételeik kevésbé változatosak. Általánosan termesztik és mindenhez használják a pirospaprikát, hasonlóan a változatos gyümölcsféleségeket és a zöldségféléket is.

    Tovább a receptekhez »
  • Kelet-mecsekalji csoport

    A Kelet-Mecsek déli völgyeiben és az ettől délre fekvő dombságon települt községek tartoznak ide. Egy részük már Pécs közigazgatási területéhez került, mint Mecsekszabolcs (Pécsszabolcs), Somogy, Vasas és Hird. További községek Hosszúhetény, Martonfa, Bogád (Püspökbogád), Romonya, Kozármisleny, Pereked, Berkesd, Szilágy, Ellend, és ezektől kissé elszakadva délre Egerág, valamint Kisherend. E falvak eredeti színmagyar lakossága a németek betelepítésével felbomlott. Mindannyian katolikus vallásúak, csak saját népcsoportjukon belül házasodtak. Foglalkozásuk régebben a pásztorkodás, földművelés és az erdei munka volt, később legtöbben a mecseki szénbányáknál, az iparban helyezkedtek el.
    A Kelet-Mecsekalja térségébe telepített németek a táj adta nyersanyagokhoz igazodva, nagyobbrészt kézműves foglalkozásból éltek. Számos kőműves, ács, bognár, kőfaragó, esztergályos, kádár, fazekas, klumpa- és faszerszámkészítő stb. dolgozott ezen a vidéken. Portékájukkal távolabbra is eljártak vásározni. A legtöbb kézműves Pécsváradon és Mecseknádasdon dolgozott. Az iparos német családok viselet és életmód tekintetében korán polgárosodtak. A századfordulón közülük sokan már foglalkozást váltottak és a városba jártak dolgozni. A falusiak másik része erdei munkából, szőlőművelésből és gazdálkodásból élt. Mecseknádasd határában az 1890-es évekig, a filoxéra járványig jelentős volt a szőlőművelés.

    Tovább a receptekhez »
  • Közép-baranyai csoport

    A megye középső részén, a közép-baranyai dombság, az Okor-völgye és a Nyugat-Mecsekalja területén lévő 47 magyar község tartozik ide. Különös néprajzi jellegzetességük, sem viseletük, sem népszokásaik nincsenek. Inkább vallási szempontból különülnek el. Ez a népcsoport katolikus, míg a délről határoló ormánságiak és a megye nyugati részén élő szigetvidékiek reformátusok. Kelet felől bosnyák és német községek határolják. A Pécs környéki bosnyákok viselete és szőttes kultúrája egyedülállóan gazdag.

    Tovább a receptekhez »
  • Ormánság

    A megye déli sávjában, a Dráva és a Fekete-víz folyása mentén terül el. Az itt élők vallása református. Nevezetesebb ormánsági falvak: Sellye, Kákics, Csányoszró, Vajszló, Szaporca, Drávapalkonya. Ezen kívül még 36 magyar község tartozik ide.
    A tájnév Ormánság, egyik magyarázata erdőség. Más változat szerint domb, a vízjárta környékből kiemelkedő térszínformával függ össze. Az Ormánság területén a Dráva és a Fekete-víz szabályozatlan térségét egykor hatalmas mocsári tölgyesek fedték.
    A lakosság főfoglalkozása egykor a halászat és a pákászat, valamint az állattenyésztés volt. Makkoltatták a sertéskondákat, az erdei tisztásokon pedig szarvasmarhákat legeltettek. A vízimadarakat, nyestet és más vadon élő állatokat különleges csapdákkal fogták. A vizek szabályozását és az erdőirtásokat követően nőtt a művelésre alkalmas földterület. Ebbe hajdinát és kölest vetettek, mellette helyenként kendert, valamint lent termesztettek.  
    A kézművesség egykori központjai az Ormánságban Vajszlón és Sellyén alakultak ki. E két helyen többek között csizmadiák, szűrszabók, szűcsök, gelencsérek, kovácsok, szíjgyártók és mézeskalácsosok dolgoztak. Az Ormánság hagyományos, népi építészete a táj adta lehetőségekhez igazodott. A jellegzetes talpas-favázas házakat sárral tapasztott, sövényfallal, zsúp-, ritkán nád- vagy gyékényfedéssel építették. A régi ház egyosztatú volt, amelyet szobának és konyhának egyaránt használtak. A konyhát „szenes háznak” is nevezték, mert a füst a kémény nélküli helyiségből szabadon gomolygott és távozott. A szenes házhoz később hozzáépítettek egy kályhás szobát, melyet  a tornácról lehetett megközelíteni. A szenes ház nyitott tűzhelye és kemencéje mellett egykor nélkülözhetetlen volt a „puplika” vagy „burétó”, az úgynevezett sütőharang, ez alatt sütötték a lepényszerű kenyeret, vagy pogácsát. A hagyomány szerint nemcsak kenyérfélék, hanem hús, pecsenye, csirke, lúd is megsült alatta. A konyhafelszerelések között számos természetes anyagból készült eszközt is használtak, (lopótöktálak, vízmerítők, só- és tojástartók, fakéreg edények, tárolók, fatányérok és -kanalak). A kemencékben nemcsak kenyeret és tésztafélét sütöttek, hanem aszaltak, valamint a megtört kendert és lent is itt szárították.

    Jellegzetes ételek az Ormánságból: hamuban sült csiga, parázson sült vadmadártojás. A káposzta kedvelt eledel a Dráva mentén. Változatosan készítették: ették levesnek, hússal és kásával pörkölve. A vadvizek mentén a csíkkal (hallal) gazdagított káposztát, valamint ünnepre töltött káposztát „szármányt” fogyasztottak. A rántottát sok liszttel készítették, más változatban, a tojást sült szalonnára ütötték rá. A kukoricás gánicát úgy készítették, hogy a kukoricalisztet sós vízben megfőzték, majd tejfe-les zsírral leöntötték. A halat többek között füstölve készítették, kettévágva kibelezték és a konyha füstjén konzerválták. A halásztanyákon a halat megtisztítva, földbeszúrt botra húzva, parázsló tűzön sütötték. Gyakorta fogyasztották a hagymalevest (a vörös ártány) és a savóból készült ún. kudari levest. Jellegzetes levesük a kötözöttgombóc-leves (a kinyújtott tésztát négyszögekre vágják, ezekre zsírban pirított hagymát és túrót tesznek, majd a tészta sarkait összekötik és bő, hagymás, zsíros vízben kifőzik). Ünnepi eledelnek számított a főtt perec. Hasonlóan helyi specialitásnak tekinthető a fehér hurka és a tüdős kolbász. (fehér hurka = a megszitált kukoricakását beáztatják, a disznó fehér belébe töltik, a töltelékében a kukorica között hús van. A megtöltött hurkát több órán át kell főzni, hogy a kukorica megfőjön, végül megsütve fogyasztják.) A sonkát és a szalonnát úgy kövesztették, hogy a főzővízbe forró köveket dobáltak.

    Tovább a receptekhez »
  • Szigetvidék

    A Szigetvár környéki térség megyénk délnyugati vidéke egykor Somogy megyéhez tartozott. 1950-ben csatolták Baranyához. Nemzetiségi megoszlását tekintve a Szigetvidéken magyarok és németek élnek. Összesen 33 magyar község tartozik ide. Magyar népessége hasonlóan az ormánságiakhoz, korán lett református. A német lakosságot a XVIII-XIX. században telepítették a vidékre. Ők katolikus vallásúak. Tájföldrajzilag egy része a Zselichez tartozik. Az egykor erdős, mocsaras, lápos vidék, valamint legelőerdők, az Ormánsághoz teszik hasonlóvá. Lakóinak foglalkozása hajdan a földművelés és az állattartás volt. A szarvasmarha és sertés legeltetése hagyományosan az erdőben történt.
    A Zselic erdővidékén a betelepített németek a múlt században faszénégetéssel, valamint üvegkészítéssel is foglalkoztak. A szigetvidékiek a famegmunkálás más módozatait is ismerték. A múlt század második felében a hordók számára faabroncsokat készítettek, ezeket nemcsak környezetükben, hanem távolabbi vidéken, a Duna túlsó partján is értékesítették.
    A Szigetvidék népi építészetének alapanyagát elsősorban a fa adta. Itt is korábban talpas- favázas házakat emeltek.
    A Szigetvidéken kenderből és pamutból változatos mintájú háziszőtteseket készítettek. Ezt elsősorban a háztartásokban használták.
    A konyhában négyszögletes sütőkemence, a szobában a konyhából fűthető szemes kályha állt korábban. Népi ételeik közül jellegzetes a lisztes hurka és a „bubota” (kenyértésztából sütött, tartósított tésztaféleség). Az utóbbi csak itt ismert.

    Tovább a receptekhez »
  • Völgységi csoport

    Völgységnek nevezik a Keleti-Mecsek északról kelet felé forduló völgyét, mely Tolna megyébe érve, a hegységet elhagyva, kiszélesedik. A baranyai Völgységet Magyaregregy, Kárász, Vékény és Szászvár községek alkotják. A magyarok között a német lakosság kis létszámú szórványban élt.
    A vidék legnagyobb részét erdők borították, ezért lakói nagyrészt erdei munkával foglalkoztak. A szabadabb területeken gyümölcsöt termesztettek és sok gyümölcsöt aszaltak. A gyümölcs friss és aszalt változatát a pécsi és a komlói piacon értékesítették. Földművelést inkább csak a keleti kiszélesedő völgy mentén folytattak. Lakói később a mecseki, komlói és szászvári szénbányáknál találtak munkaalkalmat. Szászváron és Magyaregregyen a század első felében több fazekas is működött.

    Tovább a receptekhez »
Baranya